Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által létrehozott megállapodásnak köszönhetően a repülési ágazat gyors integrációja valósulhat meg, így része lesz az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének.

Az ICAO gyűlésének 190 tagállama október 8-án fogadta el az állásfoglalást arról, hogy a nemzetközi repülésből eredő kibocsátás is a része legyen a kibocsátás-kereskedelmi rendszernek 2020-tól. Az ágazat ráadásul szeretne évente 2%-kal javítani üzemanyag-hatékonyságán, egészen 2050-ig.

A célok azonban csak szándékot jelentenek, azaz nem kötelezőek a tagállamokra nézve.

Az Európai Bizottság úgy tekint a megállapodásra, mint jóváhagyása egy 2008-as európai döntésnek, mely szerint 2012-től a repülést is vonják be a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe. Egyes amerikai légitársaságok jogilag kifogásolták az EU döntését, mely értelmében minden Európából induló és oda érkező járatra vonatkoznának az új szabályok.

A megállapodás vezérelveket is tartalmaz a piaci alapú intézkedések végrehajtásához. A Bizottság szerint az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere mindegyikkel összhangban van.

Az ICAO tartózkodott attól, hogy a többi állammal kötött kölcsönös megállapodást is megemlítse, pedig az EU abban állapodott meg, hogy konstruktív lesz, amikor a kibocsátás-kereskedelmi rendszer harmadik országgal kapcsolatos érvényességéről van szó. Különösen igaz ez a tömbön kívülről érkező repülőjáratok esetén.

A megállapodás közel egy évtizedes vitát követően született meg, ami a repüléssel járó kibocsátás csökkentésére vonatkozott. Jelenleg az ágazat 2-3%-ban járul hozzá az üvegházhatású gázok globális kibocsátásához, mely arány folyamatosan emelkedik.

Az ICAO tagállamainak cselekvési terveket kell benyújtaniuk, melyben körvonalazzák a célok eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ugyanakkor azok az országok, melyekben a légiközlekedés kibocsátása 1%-nál kisebb arányú, kivételek lesznek ezen kötelezettség és a piaci alapú intézkedések alól.


Forrás: Euractiv